Nem mondhatom el senkinek!
Tele vagyok örömmel, de nem mondhatom el senkinek!
A sokféle masszázsból épp egy másmilyet éltem át, de nem tudok eldicsekedni a dologgal, ezért hát kiírom magamból, elnézését kérve azoknak, akiket az ilyesmi taszít.
Tele vagyok örömmel, de nem mondhatom el senkinek!
A sokféle masszázsból épp egy másmilyet éltem át, de nem tudok eldicsekedni a dologgal, ezért hát kiírom magamból, elnézését kérve azoknak, akiket az ilyesmi taszít.
A masszőz egy szépségszalon hátsó helyiségében fogadott.
Épp úgy nézett ki, ahogy a szépségszalonokban dolgozó hölgyek, a fodrász, a kozmetikus, a manikűrös, ám volt benne valami elmondhatatlan kedvesség és nyugalom. Ahogy bemutatkozott és kezet fogtunk, mindjárt tudtam, hogy valami ritka élmény következik.
A szépülés közben unatkozó hölgyek tekintetétől kísérve elvonultunk hátra, egy rejtett világítással otthonossá tett kuckóba, amit szinte teljesen megtöltött a masszázspad.
Kényelmesen levetkőztem és az innen nyíló, patyolattiszta zuhanyfülkében letusoltam.
A harmincas masszőz ugyanabban a fehér köpenyben és még bájosabb mosollyal várt.
Megkérdezte hogy milyen egészségügyi problémák bántanak - innen tudtam, hogy szakképzett masszőrhölgy foglalkozik velem, és a jobb sarkamhoz ért először, ami újabb fontos jele volt a hozzáértésének.
Nagyon lelkiismeretesen átgyúrt, közben többször rákérdezett, hogy jó-e, vagy erősítsen, esetleg lazítson.
Nem volt szükség egyikre sem, épp eltalálta, amire szükségem volt.
Épp kezdtem volna belealudni, amikor finoman jelezte: szeretné látni a másik oldalamat.
Ugyancsak aprólékos szakszerűséggel végigdolgozta az elülső felemet, talpon kezdve, felfelé haladva és kellemesen kezelve a has és a mellkas környékét is.
Komolyan jólesett és nem bántam volna, ha itt abbahagyjuk, hiszen mennyei lazai állapotba hozott - viszont megállapodtunk az elején a "kézi befejezés"-ben.
Onnan tudtam hogy ez következik, hogy még a hasamon járt, de változott az érintése: selymes és sejtelmes lett. Apró köröket írt rám és fokozatosan közelített a broki felé. Mindig csak egy kicsivel közelebb.
A szeméremdombot (jé, ilyen nem csak nőkön van?) az ujjhegyeivel vizsgálta át, először mintha csak a szőrzetet akarta volna felderíteni és elrendezgetni, majd következett a bőr és a közvetlen alatta levő rész.
Izgultam ám rendesen, de ő még mindig nem nyúlt a kéjért meredező alkatrészhez, hanem nagyon finoman végigkaparászta az ágyékomat, majd a zacsi alá kalandozott és finoman nyomogatni kezdte a gát környékét.
Észrevette hogy kinyitottam a szemem és nézem a kissé átszellemült arcát - ezt egy pajkos-cinkos hunyorítással reagálta le és leheletfinoman végigsimította a legnemesebb részemet.
A fejemre húztam a kezem ügyébe eső törölközőt és abba kezdtem sóhajtozni, mivel eszembe jutottak az odakint üldögélő hölgyemények, vajon mit szólnak, ha kéjes nyögdécselés szűrödik ki a kulcsra zárt ajtón?
Azok kedvéért mondom, akik nem járnak erotikus masszázsra (mert fuj, erkölcstelen, kurvázás, rohaggyakmeg - de azért elolvassák minden bejegyzésemet és olykor mérges kommentben törnek felettem pálcát), szóval a legtöbb hölgy úgy gondolja a kézi befejezést, hogy ha kész a masszázs, akkor jól meg kell rángatni a nagy bosszúállót és viszlát.
A magamfajta középkorú, érzéki és szerfölött igényes úriember, az ilyet nem szereti. Tessék-lássék beindul és el is sül, de nem ezért megy oda.
Ha mindenféle izgatás nélkül elkezdik cibálni a stukeszt, akkor úgy érzi, hogy sürgetik, meg úgy érzi, hogy mielébb fel akarják állítani - és ilyenkor akaratlanul is ellenáll, pontosabban kifejezve dehogy áll, inkább ellenkókad. A cicuka egyre idegesebb, mer mindjárt lejár az idő és ő még nincs sehol, az ügyfele meg nem ment el, hanem ott tehénkedik előtte.
Noszóval az említett masszőznél ennek épp az ellenkezője történik.
Úgy felizgat, hogy már alig várom: vegye kézbe a sorsomat.
Úgy lerendez, hogy eszembe sem jut második menetet kérni.
Úgy szereti a munkáját, hogy a búcsú közben már azon jár az eszem, mikor jöhetek megint?
És ami miatt kicsit szomorú vagyok:
nem mondhatom el, hogy ki ő.
Nem azért, mert rontanám a bejutásom esélyeit - az olvasóim egy része nyilván csendben megrohanná, amíg a mattyintók a kommentrovatban őrjöngenek és verbálkurváznak - hanem mert a kozmetika szalon közönsége nem is sejti, olykor mi folyik odabenn, és ne innen tudják meg.
Én sem örülnék, ha a hölgy hozná nyilvánosságra azt ami közöttünk eddig történt.
Ebben a szakmában a diszkréció kiemelten fontos.
Hasonló jókat kívánok mindenkinek!
RoK