Lihegős masszőrfiú, fád némber
Páromnak is van néhány masszázsélménye, közötte mosolygós, dühítő, szánalmas, felháborító. Engem persze az háborít fel, hogy nem tudom rávenni az írásra, így egyelőre kénytelen vagyok helyette én idebloggantani a sztorijait.
Az első ilyen amúgyis páros élmény.
Hazai velnesz, megyeszékhelyen.
Páromnak is van néhány masszázsélménye, közötte mosolygós, dühítő, szánalmas, felháborító. Engem persze az háborít fel, hogy nem tudom rávenni az írásra, így egyelőre kénytelen vagyok helyette én idebloggantani a sztorijait.
Az első ilyen amúgyis páros élmény.
Hazai velnesz, megyeszékhelyen.
Szaunázás után együtt kérjük a masszázst.
Kihalt részen kell várnunk, mire megérkezik a két szakember, egy férfi és egy nő.
A férfi engem venne a kezelésbe, a nő Íriszt.
Mondjuk hogy ez így nem lesz oké, inkább cseréljünk.
A két fehérköpenyes vállat von, velem a nem túl barátságos hölgy jön a firhang mögé, páromat meg egy harminc körüli Pistuka-forma kíséri a másik oldalra.
No, nekem aztán jól megalapozta a masszázs hangulatát a szolgáltatóm, amikor a köntösből kibújva hanyatt feküdtem a padon és meglátta hogy meztelen vagyok, eltorzult arccal nyúlt a lábam közé és ingerült mozdulattal rántotta fel a lepedőt, hogy a csúnyámat eltakarja, mintha máris erőszakosan léptem volna fel.
Basszus, pedig nézegethette volna vágyakozva legalább csak egy kicsit az a szerencsétlen némber! Vagy ha nem vágyakozik, akkor úgy csinál, hehe!
Felejthető, futószalagos masszázst kaptam, a nő mintha ott sem lett volna, gyöntölésem közben ábrándozva nézte a falat. Pont olyan pofát vágott, mint aki nem akar borravalót kapni.
Élvezni nem volt mit, belealudni nem tudtam, így hát kibírtam valahogy. Íriszre gondoltam, hátha neki nagyobb szerencséje van.
Nem volt.
A kis lapátkezű parasztgyerek valószínűleg először látott meztelen nőt élőben, mert nem tudott betelni a látvánnyal. Írisz combját masszírozta, de egyfolytában a mellét bámulta, hol direktben, hol csak úgy laposan, a szeme sarkából. Csípőtájékon le volt takarva az én párom, azt a zónát tisztelte is a fiú nagyon, még csak meg sem közelítette a combok találkozását, de a cicik látványától egyszerűen nem tudott elszakadni.
Ahogy a masszázs a vége felé közeledett, a velneszmasszőr úr egyre hangosabban vette a levegőt, a homloka is gyöngyözni, a fehér nadrágja pedig elöl duzzadni kezdett, Írisz pedig egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Arra gondolt, hogy ha ez a sunyi fasz véletlenül elveszíti az önkontrollját és rátámad, ő kiabálni kezd, én vajon időben meghallom-e és megtalálom-e a zegzugos épületben. Vagy akárki más.
Amikor a has masszázsa következett, a zihálás erősödött és a szőrös lapátkéz igyekezett egyre közelebb kerülni a hosszan fixírozott cickókhoz, akkor Írisznél betelt a pohár, megköszönte a szakember közreműködését és azt mondta, most már jó lesz, elég.
- Egészségére asszonyom - mondta a fiú rekedten és azonnal eltűnt egy ajtó mögött.
Írisz akkor határozta el, hogy mindenképp rávesz: tanuljak meg masszírozni.
Eddig még nem járt sikerrel, de azt mondja, nagyon jó a kezem.
Írisz, ha majd Magad írod a kalandjaidat, beiratkozom egy tanfolyamra, ígérem!