Masszőrkereső

-

masszőz, masszőr hirdetés

Előre fizetés és borravaló

2017-11-02

Én eddig úgy tudtam, hogy ahol előre elkérik a masszázsért járó tiszteletdíjat, az szimpla kupleráj, abból is a rosszabb fajta.
Rosszabb, mert olyan cédák dolgoznak ott, akik ahhoz szoktak, hogy leveszik és átvágják őket és/vagy maguk is ilyenek.

Miért kéri valaki előre a pénzt?
Nyilván mert nem bízik az ügyfelében, hogy utólag megkapja tőle a masszázsért járó pénzt.
Mert azt feltételezi az ügyfeléről, hogy simlis, vagy csóró.
Mert tudja jól, hogy ő nem fogja az előre megbeszélt szolgáltatást nyújtani és nem akarja a vitát.
Mert egyszerűen pénzéhes, megélhetési bűnöző, akinek annyi köze van a masszázshoz, mint a boncmesternek a plasztikai sebészethez.

Szóval én, aki nem vetem meg az érzéki örömöket és részben ezért gyakran járok masszázsra, nem érzem magam jól olyan helyeken, ahol előre kérik pénzt.
Sőt, azt hiszem nem túlzok ha azt mondom: kifejezetten rosszul érzem magam.
Azért mert simlis köcsögnek, vagy palimadárnak néznek.

Vannak ezzel nagyon szemben az erkölcsös helyek, ahol csak és kizárólag színbecsületes, túlképzett, OKJ-s, HCCCP-s, okleveles, diplomás, professzionális, majdnemorvos tisztességes családapa és családanya masszőrök és masszőzök dolgoznak, ahol teljesen kizárt az erotikus érintés meg a buzulás is és szégyellje magát mindenki, aki másra merészel gondolni!!!

A napokban épp egy ilyen helyről érkezett üzenet a szerkesztőségbe.
Idézem (nem betű, de szószerint):

Ha tutira komoly kezelést akartok kapni, akkor előre kell adni a jattot.
Amúgy egy kitanult "öreg" róka masszőr már 99%-os pontossággal tudja amint belépsz, hogy fogsz-e adni jattot a végén.
Higgyétek el, én is masszőr vagyok, 8 év és több ezer kezelés áll mögöttem. Kezdőket át lehet b..ni azzal a trükkel, hogy beviszed a pénztárcádat és demonstratíve lerakod valahová, hogy lássa, lóvé is van nálad - de egy profinak ezzel árulod el, hogy sóher vagy.

Talán nem kell lefordítanom, de megteszem.
Ha előre adod a pluszlóvét, akkor a szakképzett munkaerő hajlandó beleadni a masszázsba a tudását, ha nem, akkor csak ímmel-ámmal piszkálgat, vagy ahogy ő fogalmazta, a masszázsa nem lesz tuti komoly.

Mi ez ha nem lehúzás, mi ha nem prostituálódás?

Azt hiszem ezek után egy szót sem merjen szólni senki a munkájukat lelkesedéssel végző masszőrlányokra, akik a végén belevisznek egy kis érzékiséget.
Sokkal tisztességesebbek, mint az, aki ezt a balkáni mentalitást még büszkén közzé is teszi!

 

RoK