Masszőrkereső

-

masszőz, masszőr hirdetés

Amit rosszul tudtál az érzéki masszázsról

2018-09-19

Kedves Sommás Ítélkező!
Vedd úgy hogy ez egy nyílt levél neked.
Leszögezem, hogy nem haragszom rád.
Haragudhatnék persze, mert rosszindulatú hülyeségeket mantrázol, de nem tehetsz róla.
Tudatlan és tapasztalatlan vagy, ennnyi az egész.
Főleg a képernyőt bámulod és olyan izgalmakat élsz át, hogy jön-e a villamoson az ellenőr, vagy volt-e repeta a menzán.
Szeretnék neked elmondani valamit, hátha okosodsz egy kicsit.

1. a masszőz az nem kurva
A kurva azt jelenti, hogy valaki áruba bocsátja a testét, tehát pénzért dug.
Kurva az is, aki az országút mentén integet, az is aki hirdet és lefekszik mindenkivel, meg az is, aki egy jobb élet reményében összeáll egy pasival, akit egyébként nem szeret.
A hölgyek, akiket én látogatok, azok nem szeretkeznek az ügyfelükkel, masszázs közben nem vetkőznek meztelenre és a lompost sem veszik a szájukba, tehát nem prostituáltak, hanem masszőzök.
Vili?

2. az erotikus masszázs nem szexuális kapcsolat
A szex azt jelenti, hogy két ember kölcsönös örömszerzés céljából nekilát egymásnak.
Az erotikus masszázsban a masszőz csak a kliense számára szerez örömet, ő maga nem vesz részt a dologban.
Igazi nők számára jelent egyfajta élvezetet a saját nőségük megélése, ám ez az élvezet nem szexuális, mint ahogy talán te sem élnél ár orgazmust attól, ha egyszer az életben egy nő vágyakozva nézne rád.
(ne csüggedj, még veled is megeshet, hátha egyszer felfedezi a világ, hogy nézni a monitort ahogy te tudod, nem tudja úgy senki!)

3. Miért tiszteld a kurvákat és a pecéreket is?
Szoktam olvasni a gyűlölettel teli fröcsögéseidet, amiben azokat fikázod akiket kurvának tartasz, meg azokat, akik hozzájuk járnak.
Nos szeretném felhívni a figyelmedet néhány fontos dologra:

  • a prostituált is ember, nem a foglalkozása minősíti őt, hanem hogy hogyan csinálja. Bármilyen furcsa, a kurvák között is vannak úrinők, talán több is mint mondjuk a pedagógusok vagy az orvosok között, de mint fentebb olvashattad, a masszőz az nem kurva!
  • sok ember épp azért vesz igénybe erotikus szolgáltatásokat, hogy el tudja viselni a kiüresedett házasságát, mert még mindig fontosabbnak tartja a családot, mint a saját boldogságát
  • amilyen sokan élnek ebből és amilyen sokan hagynak náluk pénzt, elképzelhető, hogy anyukád nagy titokban ebből tart el titeket, vagy apukád azért van még mindig veletek, mert a rossznéniktől megkapja azt, amit anyukától már rég nem.
  • ismét elmondom, hátha átmegy a koponyacsonton: a legnagyobb ostobaságon is túlmegy, ha egy kalap alá veszed a masszázsába némi érzékiséget keverő szakképzett masszőzt azokkal, akik pucéran fogadják a vendéget és kis kenceficeélés után bekapják a kukacukat.

 

4. Sommás ítélet két mattyintás között
Szóval én azt gondolom, hogy akinek a szexuális élete a monitor előtti farokverésben merül ki, az végképp ne törjön pálcát olyanok  felett, akikről semmit sem tud.
Kommentelj ezután is bátran minden oldalt, ahol erotikáról esik szó, mondd el újra, hogy mennyire haragszol, csak arra kérlek, hogy amikor összeszeded a bátorságodat és a macsóságodat demonstrálandó felhívsz egy masszőrhölgyet, legalább ne jelentkezz be hozzá, mert odamenni úgysem fogsz, viszont elveszed tőlem az időpontot.

Oké? 

Köszi!

ui.: Ennek a bejegyzésnek a nem titkolt célja az volt, hátha néhányan megtalálják azok közül, akiknek a szexuális élete főleg a képernyőre meredve elkövetett matyizásból, a külvilággal történő érintkezés pedig a fórumokon történő megmondásból áll.
Egy-két írásomra azt ajánlgatták, hogy csináljam én is ugyanezt, mert bizotsan jó és ingyen van.
Pfffff.


(név a szerkesztőségben)

FIGYELEM!
A masszázsinfó szerkesztősége továbbra is szívesen közzéteszi a masszázshoz kapcsolodó gondolatokat, amit az érintettek elküldhetnek a masszazsmedia kukac gmail pont com címre.
A közlés nem feltétlenül jelenti az egyetértést!