Hogyan szolgáltat a dekoltázs?
Jó lenne tudni, hogy a hirdetések nívója romlik, vagy én lettem kalandvágyóbb, mindenesetre kíváncsi voltam, hogy egy testrészekkel illusztrált masszázshirdetés mögött vajon milyen szolgáltatás rejtőzik.
És megkaptam.
Jó lenne tudni, hogy a hirdetések nívója romlik, vagy én lettem kalandvágyóbb, mindenesetre kíváncsi voltam, hogy egy testrészekkel illusztrált masszázshirdetés mögött vajon milyen szolgáltatás rejtőzik.
És megkaptam.
Négykezes masszázs Budán, így szólt a csábító szöveg az egyik egészségügyi rovatban és én fogtam a telefont. Azonnal felvette egy kedves női hang és sorolta az árakat, meg hogy azonnal tudnak fogadni.
Futottam is izibe, mint ragyáskamasz a pipsóba.
XI. kerület, kapukódot akkor kapok, ha odaértem. Nem szeretem az ilyet, mert nemrég volt olyan, hogy hiába telefonálgattam a kapuból, de első a blog olvasóközönsége, hát bevállaltam.
Ezúttal annyi történt, hogy várnom kellett.
Elégedett pofájú úriember csörtetett ki a kapun, hát megcsörgettem a megadott kódot.
Húsz év körüli, vékonka, szemmel láthatóan faluhelyről elszármazott leánka fogadott és váltig állította, hogy vele beszéltem telefonon, holott én másodállásban Henry Higgins néven professzorkodom és biztos vagyok benne, hogy az telefonon Kőbánya-felsői munkáslány dialektust hallottam, ez a leánka pedig dél-baranyai, ötszázlelkes településről származott.
Nem csak hogy megvárattak, hanem kiderült, hogy a megbeszélt négykezesre sincs lehetőség, mert a másik leányhoz közben vendég érkezett. Az első beszélgetés és az érkezésem között 7, a váratásommal együtt 12 perc telt el, ugyancsak mozgalmas lehet az életük, ha egyszer ennyi a változás.
A masszázspad és a lestrapált ágy közül az utóbbit választottam, erre került egy tiszta, de vasalatlan lepedő, majd én, végül a kicsike, akinek a nevét még most sem tudom.
Kedves volt, finombőrű és ügyes is, de a tevékenyésge annyira hasonlított a masszázsra, mint a háromkerekű bicikli a hőlégballonra, ugyanis mindkettő közlekedési eszköz és egyiknek sincs előszobája.
Névtelen szolgáltatóm vigasztaló törlést alkalmazott már a lövés előtt, mert úgylátszik nem szokott még hozzá a síró műszerekhez.
Utána pedig egy levegővel elmondta, hogy 23 éves, már három hónapja masszál, a főnökasszonya tanítgatta, de már nem sokáig, mert néhány hét múlva abbahagyja. Anyagi problémáit akarta ezúton megoldani és miután ezt sikerrel abszolválta, dehogy csinálja tovább.
Én rendes vendég voltam, mert nem beszéltem sokat, nem akartam tőle semmi extrát és kedves voltam hozzá, de az elmúlt időben annyi hülye volt nála, hogy már nagyon elege van.
Még egy utolsó félreértés: a tízesből nem akart visszaadni, mondván hogy annyi a tiszteletdíja. Én ragaszkodtam ahhoz, amiben a telefonbeszélgetés során megállapodtunk, így a kicsike először beismerte hogy nem vele beszéltem, majd összekotort nekem két darab ezrest és barátsággal az utamra bocsátott.
Ez olyan tipikus gyorsanfelejtős kaland, és még nem tudom, mitévő legyek, a blog kedvéért belemenjek ilyenekbe, vagy a masszőzválasztás során hallgassak a régi jól bevált sokadik érzékemre?
Nem tudom.
RoK